... avagy a keret már megvan.
Körvonalazódnak a dolgok. Legújabb sosem volt albumunk keretes szerkezetű lesz. A bevezetés és a lecsengés alkot egy egységet. Mindkét szám elkészült, már csak masterelni kell őket, de ez ráér majd a többi dallal együtt. Már, ha a többi dal eljut abba a stádiumba, hogy végre, valahára valaki felénekelje a szövegeket, hogy a végső keverés és a masterelés is megtörténhessen.
Ezen kívül elég sok szám nincsen még teljesen felvéve. Van, amelyikből a basszus hiányzik (természetesen az éneken kívül), van amelyikben még a dob sincsen készen.
Az elmúlt pár héten nem igazán volt nagy haladás. Pár újabb ötlet került csak rögzítésre, azokat is át kell még fésülni, összesimítani a részeket, hogy egységes egészet alkothassanak.
Eljön majd ennek is az ideje, de addig is örvendjünk kedveseim, hogy a keret már elkészült, hogy körülölelhesse a születőfélben lévő műveket!
Rendhagyó módon most két dal fog bekerülni a post végére. Szerintem jól jellemzik majd az egész hangulatát.
Előre szólok, hogy nem egy rózsaszín, habos-babos darab egyik sem.
A gitáros